Milyen lehetett a világháború előtti, az elsüllyedt polgári Magyarország? A Szemző Tibor preparált zongora etűdjére vágott film erre keresi a választ. A 1930-as, és 40-es évek magyar világából ránk maradt talált-filmekből, költői „szótárszavak” köré komponált polgári életképek, filmetűdök keltik életre a szellemként itt élő polgárokat, játékaikat, passziókat, s halálukat: a múltat.
Private Hungary's roll call of family members is reminiscent of the grand and ghostly survivors assembled at the party of the Prince de Guermantes as described by Proust in the final volume of À la recherche du temps perdu, dining together, sharing good times, romance, intrigues, and jealousy. Because suppressed memory eludes direct address, this elegiac, silent mode with voiceover is Forgács' solution to the tragic fate of those who lie at the silent heart of books and films produced in this post-communist moment.
"I wanted neither to be sentimental, nor to construct worlds only of those under repression and segregation. I don't know how I would behave in such circumstances...the account is there, you have to face it-it's burning, still, in me-not ash, but fire. I wanted you, the audience, to be hurt, too. The lamentation is somewhere, nowhere, everywhere-it's more universal. I love it when an audience is silent after this film- then I know it's worked."
Catherine Portuges
